„Milyennek kellett volna lennie Enyedi Ildikó filmjének, hogy elnyerje a legjobb nem angol nyelvű film Oscar-diját?” – erre a kérdésre kellett volna válaszolnom a díjkiosztó utáni reggelen. Te mit felelnél? De most komolyan: melyek azok a hibák, amelyek miatt lemaradtunk? Kevés volt benne a nyomor, de sok a vágóhíd? Hiányzott belőle az LMBT/fekete/#metoo/környezetvédő vonal? Nem volt elég erős a marketing? Az Amerikai Filmakadémia tagjai meg sem nézték a filmet. Megnézték, de ellenünk játszottak? A guanaco szövetség lefizette az akadémiai tagokat? Szívatják Magyarországot? Nem hangsúlyoztuk eléggé, hogy Enyedi Ildikó nő? Nem is merek belegondolni, mekkora lehet a balhé a Dunkirk, a Lady Bird vagy a Három óriásplakát körül, merthogy a legjobb film Oscarját A víz érintése vitte el. Biztosan durván csesztetik a jelölt, de lemaradt kilenc film alkotóit is. Mondjuk, ez nem egészen biztos. Még az is lehet, hogy gratulálnak nekik. Mert akkora profitot ugyan nem termeltek, mint a képregény- és sorszámozott filmek, de magukra vonták a nézők figyelmét, sokan kedvelik/kedveljük őket.

Először is: egy díjtól egyetlen mű sem lesz jobb vagy rosszabb. Nagyobb figyelmet kap. Ennek az a jelentősége, hogy többen nézik meg. A Berlinálén elnyert Arany Medve például abban segített, hogy a Testről és lélekről forgalmazási jogait kilencvennél több ország vásárolja meg. És nagy valószínűséggel az Oscar-jelölés is erősítette a film iránti figyelmet.

Másodszor: szinte lehetetlen megmondani, hogy egy zsűri, testület/akadémia választása mögött mi áll, hogy mit is ismer el a díj. Lévén, hogy egyelőre emberek szavaznak, nem is próbálom megfejteni.

Harmadszor: a filmeknek nem csupán bulvárértéke van. Még az is előfordulhat, hogy egy film megmozdít bennünk valamit. Hogy segít másként látni. Díjjal vagy díjtalanul.

Negyedszer: a műalkotások különféle kultúrákban, hagyományokban, közösségekben születnek. Ha egy mű képes megérinteni más kultúrákban élőket is, akkor talált valamit itt és most, ami talán fontos és többen is osztozhatunk benne.

Ötödször: ha egy mű sikerét kizárólag a végtelenül bölcs marketológusoknak és a rafinált kampányoknak tulajdonítod, ezzel minden művet leértékelsz, mert például ebben az esetben maga film másodlagosnak tűnhet a furmányos reklámhadjárathoz képest.

És végül, sorszám nélkül: nem túlságosan fárasztó a sikereket állandóan áttologatni a kudarcok közé? Olyan rohadtul jó érzés mindig a vesztes oldalon állni?