Emlékszel még? 2017. október elején robbant a nyilvánosság elé a Weinstein-ügy. Hollywoodi színésznők számoltak be arról, hogy Harvey Weinstein producer szexuálisan zaklatta őket. Ennek hatására aztán egyre több hasonló eset és zaklató került napvilágra. Aztán a különféle intézményes és magán tartalomtermelők tettek róla, hogy a hírek bejárják a világot. Beindult a #metoo mozgalom/kampány, és elérte Magyarországot is. Sokféleképpen reagáltunk rá. Vállvonogatók: „mindig is így volt”. Igazságkövetelők: „bíróság elé velük!”. Radikálisok: „vágják le a farkukat!”. Óvatosak: „és mi lesz az ártatlanul megvádoltakkal?”. A szórakoztatóipar csöndben vagy zajosan megvált az elkövetőktől. Nem sorolom. Majd valaki úgyis megírja. Én üdvözöltem. És el is mondtam, milyen fontosnak tartom, hogy végre beszéljünk a hatalommal való visszaélés gyötrelmeiről. És ne csak a szórakoztatóipar keretein belül. Szóval hogy ne csak a zaklatást elszenvedett színművészekről beszéljünk, hanem pl. Sz. Erzsébet árufeltöltőről is, akit ebben a helyzetben nem képvisel senki. Meg hogy ne követeljünk kötelet, mert ennek az egésznek az értelme az lehet, ha mostantól az elkövetők nem követnek el, ugyanis tartanak az erkölcsi megsemmisüléstől. De valahogy másként alakult minden. Mivel egy ilyen mozgalomba beszállni nem kerül sokba, villámgyorsan összemosódott a zaklatás, a molesztálás, a nemi visszaélés, az erőszak, a flört és az építőipari dolgozók füttyögése.

Ami közben eltűnt a beszélgetésekből: a hatalommal való visszaélés. Gondolom, érted. Ha olyan valaki molesztál, aki nem dönthet a sorsodról, a karrieredről, a munkádról stb., jól elküldöd a francba, vagy rendőrt hívsz. Az érintettek tehát nem is számoltak be hasonló esetekről. Ha voltak ilyenek, megoldották. De mi a teendő, ha a zaklatónak hatalma van fölötted? Ha azt hiszed, hogy erre van egyértelmű és helyes válasz, tévedsz. Az egyszerűség kedvéért maradjunk a szórakoztatóiparnál. Színész vagy. Készültél erre a szakmára. Hivatásodnak tekinted. És azt is tudod, hogy arról a színészről, aki nem kap szerepet, még az sem derülhet ki, hogy jó vagy rossz. Sportoló vagy. Erre áldoztad gyermekkorod, fiatalkorod nem csekély részét. Mekkora veszteséggel kell számolnod, ha visszautasítod azt, akin a jövőd múlhat? Van-e még esélyed színpadra, győzelmi dobogóra vagy kamera elé kerülni? Elmenekülsz? Kidumálod magad? Segítségért kiáltasz? Letérdelsz? Ördögi helyzet. És sokkal súlyosabb emberi dilemma, mint az, hogy melyik hatalomipari csoporttól hagyod magad átverni. Ha ugyanis a konkrét és végtelenül megalázó helyzeten túllépsz, akkor sem biztos, hogy meg tudsz szabadulni tőle. Ha nem engedsz, az jár az eszedben, mi történt volna, ha mégis. Ha engedsz, és sikeres is leszel, együtt kell élned azzal a gondolattal, hogy talán az a másik, aki elmenekült jobb volt nálad.

Na, jó, nem nyafogok tovább. A probléma megoldódott. Az amerikai filmproducerek céhének mind a 8200 tagja megkapta és elfogadta a szexuális zaklatás megszűntetésére alkotott irányelveket. És ez az útmutató például megállapítja, hogy tiszteletben kell tartani a törvényeket. Meg azt is ajánlja, hogy a produkcióban jelöljenek ki két – lehetőleg különböző nemű – személyt, aki szemmel tartja a dolgokat. Ja, és majd tréningelik is a stábot, hogy megtanulják a törvényt és a kölcsönös tisztelet kultúráját. És ez már el is kezdődött. Az egyik produkció büszkén bejelentette: ők már így dolgoznak. Azt még nem tudjuk, mi lesz a stáblistán a zaklatás-elhárító hivatalos megnevezése. Kár is több szót vesztegetni rá. Már csak azt kell elérnünk, hogy minden munkahelyen legyen zaklatás-elhárító ellenőr és coach, és feltétlenül legyen tréning is. És ha ebből sem értik meg a hatalommal bírók, hogy nem tehetnek meg bármit másokkal, akkor nem tudom, mi a következő lépés. Momentán ezt üzenjük Sz. Erzsébet árufeltöltőnek.